A módszert Frederick Matthias Alexander (1869-1955) ausztrál származású színész, előadóművész fejlesztette ki az 1900-as évek elején. Tasmaniában született, és fiatalon színészi karriert kezdett Ausztráliában, ahol Shakespeare-színműveket adott elő. Korai pályafutása során azonban ismétlődő hangproblémák hátráltatták, amelyek különösen fellépései alatt jelentkeztek. Orvosai, szervi probléma híján, hangszálai pihentetését tanácsolták neki. Ilyenkor tünetei el is múltak, de amint újra szavalni kezdett, azonnal előjöttek.
Elhatározta saját maga kezdi el kutatni a probléma gyökerét. Arra következtetett, hogy ha nincs szervi elváltozás, akkor valószínűleg ő tesz valamit, ami a tüneteket okozza. Tükrök segítségével figyelni kezdte önmagát szavalás közben.
Ekkor vette kezdetét az a 10 éves kitartó munka, mely az Alexander-technika megszületéséhez vezetett. Eleinte a szavalás körülményeire fókuszált, így azt vette észre, hogy eközben hátraszegi fejét, összenyomja gégéjét, feszíti nyakát és teste izmait. Később felismerte, hogy hangproblémája hátterében az egész testének hibás használata állt, mely gyökere megszokott reakcióiban keresendő. Tehát a probléma megszüntetésének feltétele az, hogy sikeresen megakadályozza, hogy a jól ismert viselkedési mintáit alkalmazza és helyette újaknak adjon teret. (Például hátraszegi fejét szavalás közben, amivel összenyomja gégéjét ahelyett, hogy fejét előre és fölfelé irányítaná, mely szabad hangképzést tenne lehetővé.)
Kidolgozott egy módszert, amellyel tudatosan újraformálta testhasználatát, különös tekintettel a fej, nyak és gerinc közötti kapcsolat fontosságára. Az évek alatt szerzett tapasztalatai hozzásegítették, hogy jobb előadóművésszé váljon, teljesítménye és koordinációja javuljon. Olyannyira, hogy technikáját később kollégáin és testvérén is sikerrel alkalmazta.
1904-ben Angliába költözött, ahol munkája gyorsan elismerést nyert. Tanítványai között olyan híres személyiségek voltak, mint George Bernard Shaw, Aldous Huxley, és számos zenész, színész, illetve orvos is tanulmányozta a technikát. Munkássága egyaránt hatott a művészetek, az oktatás és az egészségügy területeire. A második világháború alatt Amerikában élt, majd visszaköltözött Londonba, ahol egészen 1955-ben bekövetkező haláláig folytatta munkásságát.              
Alexander több könyvet is írt, amelyekben részletesen kifejtette módszereit és azok elméleti hátterét, például a Man’s Supreme Inheritance (1910) és a The Use of the Self (1932) című műveit. Az Alexander-technika ma is világszerte népszerű, különösen olyan területeken, ahol a test tudatos irányítása, a mozgás könnyedsége és a feszültségcsökkentés fontos, például a színészetben, zenében, sportban és a rehabilitációban.